Regionális és helyi barométer 

Az Európai Unió 27 tagállamában több mint egymillió szubnacionális szinten megválasztott politikus tevékenykedik. Ezek a helyi politikusok igen sokféle választókörzetet képviselnek különböző kormányzati szinteken – többek között szövetségi államok, régiók, tartományok, megyék, kerületek vagy települések szintjén. Az Eurobarométer gyorsfelmérése fontos platformot biztosít az EU helyi politikusai számára ahhoz, hogy megosszák véleményüket az Európa előtt álló kihívásokkal és prioritásokkal kapcsolatban.

A válaszokból kiderül, hogy a helyi politikusok mit tekintenének prioritásnak uniós szinten, mennyire ismerik az uniós szintű kezdeményezéseket és az uniós finanszírozási lehetőségeket, mit gondolnak Európa jövőjéről, és milyen válaszlépéseket tesznek az ukrajnai háború által előidézett vészhelyzetre. 

Tartalom

Fő megállapítások 

  • A helyi politikusok 76%-a nyilatkozott úgy, hogy az általuk képviselt regionális vagy helyi önkormányzat fogad menekülteket Ukrajnából, és a válaszadók legalább fele számolt be arról, hogy regionális vagy helyi önkormányzata tárgyi támogatást küld Ukrajnának.
  • Négy válaszadóból kettő úgy véli, hogy Ukrajna újjáépítésének az a leghatékonyabb módja, ha az uniós régiókat bevonják az újjáépítési tervbe.
  • A megkérdezett helyi politikusok 88%-a teljes mértékben egyetértett vagy inkább egyetértett azzal, hogy a kohéziónak az Európai Unió kulcsfontosságú értékei közé kell tartoznia; ez az arány a finnországi 68% és a portugáliai 100% között mozog.
  • Arra a kérdésre, hogy a kohéziós politika milyen hozzáadott értéket képvisel más (nemzeti vagy regionális) finanszírozási forrásokhoz képest, tízből több mint hat válaszadó nyilatkozott úgy, hogy a kohéziós alapokat konkrét projekttípusok támogatására használták fel (62%). A helyi politikusok közel egyharmada számolt be arról, hogy a kohéziós finanszírozást arra használták fel, hogy az uniós politikát beépítsék a regionális szinten kidolgozott stratégiákba (31%), míg körülbelül minden ötödik válaszadó úgy nyilatkozott, hogy a kohéziós finanszírozás segíti a különböző intézményi szintű a szereplők közötti partnerséget (20%) és a finanszírozás hosszú távú stabilitását (16%).
  • Arra kérdésre, hogy tudnak-e arról, hogy városuk vagy régiójuk részesült-e bármilyen uniós finanszírozásban (a kohéziós politika vagy a Next Generation EU keretében) az utóbbi két évben, a helyi politikusok 35%-a válaszolta, hogy van tudomása uniós finanszírozásról.
  • A válaszadók egytizede nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben (1%) vagy részlegesen (9%) bevonták a nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervek kidolgozásába.
  • A válaszadók 51%-a szerint az uniós finanszírozás fő célkitűzéseinek a gazdaság zöld átállását kell támogatniuk.
  • A válaszadók 77%-a úgy véli, hogy a háború társadalmi és gazdasági hatása miatt ki kell igazítani az uniós szakpolitikákat és finanszírozást.
  • A válaszadók 89%-a egyetértett azzal, hogy a régióknak és a városoknak nagyobb befolyással kellene rendelkezniük az Európai Unió jövőjére.
  • Tízből több mint hat válaszadó (65%) szerint a régiókat és a városokat úgy lehet a leghatékonyabban bevonni az Európa jövőjéről szóló vitába, hogy gondoskodunk a téma folyamatos regionális és helyi szintű megvitatásáról.

„Az EU helyi politikusai és Európa jövője” című felmérést az IPSOS végezte. 2022. július 25. és szeptember 11. között 2698 interjúra került sor uniós helyi és regionális politikusokkal. A felmérés kiegészíti a Régiók Európai Bizottsága által közzétett, a régiók és városok helyzetéről szóló 2022. évi uniós éves jelentés megállapításait.

Dokumentumok

National Factsheets

  1. Austria

  2. Belgium

  3. Bulgaria

  4. Croatia

  5. Cyprus

  6. Czech Republic

  7. Denmark

  8. Estonia

  9. Finland

  10. France

  11. Germany

  12. Greece

  13. Hungary

  14. Ireland

  15. Italy

  16. Latvia

  17. Lithuania

  18. Luxembourg

  19. Malta

  20. Netherlands

  21. Poland

  22. Portugal

  23. Romania

  24. Slovakia

  25. Slovenia

  26. Spain

  27. Sweden

Megosztás :
 
Back to top