Hungary
Kata TÜTTŐ
Tag
Member of the General Assembly of Budapest Capital
Az Európai Bizottság kohézióért és reformokért felelős ügyvezető alelnökével, Raffaele Fittóval folytatott plenáris vita során a regionális és helyi vezetők elleneztek minden olyan kísérletet, amely a jövőbeli kohéziós politika központosítására irányul, és egy olyan 2027 utáni uniós költségvetést szorgalmaztak, amely lehetővé teszi a területek számára, hogy küzdjenek az egyenlőtlenségek ellen és kezeljék az új vészhelyzeteket. E célból a jövőbeli kohéziós politikának összesen legalább annyi forrással kell rendelkeznie, mint a 2021–2027 közöttinek.
Az új ötéves hivatali időszak alakuló plenáris ülésén Raffaele Fitto ügyvezető alelnök csatlakozott a Régiók Európai Bizottsága (RB) tagjaihoz, hogy eszmecserét folytassanak arról, miként lehetne hatékonyabbá tenni a kohéziós politikát úgy, hogy közben továbbra is támogatást kapjon a gazdasági konvergencia, valamint csökkenjenek a társadalmi és területi egyenlőtlenségek.
A kohéziós politika a jelenlegi, 2021–2027-es programozási időszakban közel 370 millió EUR összegű uniós forrást jelent, és ezzel az EU hosszú távú költségvetésének egyharmadát teszi ki. A regionális és helyi vezetők egyetértettek Raffaele Fitto ügyvezető alelnökkel abban, hogy csökkenteni kell az alapok számát és egyszerűsíteni kell a kapcsolódó szabályokat, ugyanakkor megismételték azt a kérésüket, hogy a 2027 utáni kohéziós politika teljes költségvetése reálértékben legalább egyenértékű legyen a jelenlegi költségvetéssel (beleértve az 50,6 milliárd EUR összegű REACT-EU kiegészítést is). A régiók és városok szerint csakis így nézhetünk sikeresen szembe a jelenlegi és jövőbeli területi kihívásokkal.
Tiltakozás az uniós regionális alapok központosítása ellen
A helyi és regionális képviselők óva intettek attól, hogy a kísértésnek engedve a jövőbeli uniós kohéziós alapokat központosított, a területi szempontot figyelmen kívül hagyó megközelítést követve alakítsák ki és kezeljék. Ez amellett, hogy akadályozná a területi egyenlőtlenségek csökkentését, valamennyi régióban ellehetetlenítené a hosszú távú beruházásokat, sőt akár oda is vezethet, hogy a forrásokat politikai alapon, nem pedig a regionális szükségletek alapján osztják el. Amint azt az Európai Bizottság a következő hosszú távú költségvetéshez vezető útról szóló, nemrégiben közzétett közleményében hangsúlyozta, „olyan megerősített kohéziós és növekedési politikát kell kidolgozni és végrehajtani a nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal partnerségben, amelynek középpontjában a régiók állnak”.
A 2021–2027 közötti kohéziós politikai programok közelgő, Európai Bizottság általi félidős felülvizsgálatára való tekintettel az RB-tagok hangsúlyozták, hogy a regionális zöld átállást helyi alapú ipari és energetikai stratégiákkal kell támogatni, mivel ez az egész EU rezilienciájának, versenyképességének és stratégiai autonómiájának a megerősítését szolgálja.
Idézetek
Tüttő Kata, az RB újonnan megválasztott elnöke és Budapest Főváros Közgyűlésének tagja: „A kohéziós politika amellett, hogy a legjobb gyógyszer térségeink és társadalmaink széttagoltságára, garanciát is jelent arra, hogy az uniós szakpolitikák javítsák az emberek életét a városokban és a régiókban. A kohéziós politika Európa leghatásosabb stabilizáló eszköze gazdasági, társadalmi és területi szempontból, és azt továbbra is a helyi és regionális önkormányzatokkal partnerségben kell kialakítani. Túlközpontosítás vagy túlzott ellenőrzés esetén nem tudná teljesíteni azt a célját, hogy segítsen nekünk a globális átalakulások irányításában. A kohéziós politikának rugalmasnak, decentralizáltnak és innovatívnak kell lennie.”
Raffaele Fitto, az Európai Bizottság kohézióért és reformokért felelős ügyvezető alelnöke: „XXX”.
Háttér
Kapcsolattartó:
Matteo Miglietta
Tel.: +32 470895382
Matteo.Miglietta@cor.europa.eu
Hungary
Tag
Member of the General Assembly of Budapest Capital